Danae kendő

Megtörtént a keresztelő. Az előző beírásomban említett Nevenincs kendő megkapta a Danae nevét. Számomra mindig nehéz a névadás. Igazábol azért, mert nem tartom fontosnak, de a mintához szükséges. Ókori görög Istennő után jött a név, természetesen megint visszanyúltam a férjem gyökereihez:-) Ő ugyanis Ciprusi – görög:-)

Közben elkészült egy második példány is a kendőből, mivel megkeresett a MYak fonalgyártó tulajdonosnője, Paola, hogy van e kedvem nekik kötni egyet a fonalaikból, mert elvinné szívesen a Vouge Knitting Live 2018-ra New Yorkba. Először nem is hittem a szemeimnek (önbecsüléshiány?) amikor olvastam a levelet, aztán persze rávágtam, hogy természetesen igen. Persze mindezt karácsony alatt es kérte hozzá a mintát is, amit én csak január, február környékén szerettem volna elkészíteni. A mintakészítés időigényes munka, sokat kell matekozni benne:-( Persze a téli szünet is elkezdődött a gyerekeknek, ami mindig nagyon melós időszak. De nem hagyhattam ki ezt a lehetőséget.

Szóval a fonalak két nap alatt megérkeztek Olaszországból. A tulajdonosnő ugyanis olasz, bár New Yorkban él. A fonalakat viszont Olaszországban készítik. Érdemes elolvasni a történetüket, igazán érdekes, vagy meghallgatni egy vele készült interjút. Izgalmas életút.

DSC_0087.JPG

Tehát átkapcsoltam gépüzemmódra és a kendőt felkötöttem 3 nap alatt. Közben a mintát is írtam, a tech editor volt olyan kedves, hogy soron kívül, karácsonykor átnézte. Szerencsére tesztelőket is könnyen találtam (féltem igazából a karácsony miatt, mert ilyenkor mindenki nagyon elfoglalt). Ja! Ezúton kérdezem Tőletek  is, ha szeretnétek nekem a jövőben tesztelni, íratkozzatok fel a csoportomban es ha adódik alkalom, akkor küldök értesítést. Vegyétek figyelembe, hogy a minták egyelőre angolul íródnak.

Ilyen lett a MYak baby yak fonalból:

Nekem ez is nagyon tetszik. Kedvenc részem a kendő alján található kis “bogyók”, amelyek pontosan egyvonalban vannak a kendőn keresztülfutó “erekkel”. Szerettem volna mindig is csipkemintás kendőt, de vastag fonalból. Szeretem az össze nem illő dolgokat:-) Igen, nem tarthattam meg, a kendő már New Yorkban van a Vogue Knitting Live Shown, amire tényleg nagyon büszke vagyok. Bárcsak ott lehetnék vele én is.:-)

Tehát a minta is kész, a tesztelésnek is vége, holnap, 2018. 01. 12-én hivatalosan is megjelenik a Ravelry-n . Hétvégéig, amíg a show tart mindenféleképpen engedményes áron lehet majd beszerezni a mintát!

fullsizeoutput_1e18
Kedvenc színemből-Malabrigo Rios Franck Ochre

Szep napokat kívanok Nektek!

Zsuzsa♡

 

Hírdetés

Nevenincs sál

Elkészült. Mindig is terveztem, hogy kötök magamnak sálat. De nem más mintáját követve, hanem a sajátomat szerettem volna megkötni. Nekiláttam. Aztán leálltam vele. Miért? Sokkal egyszerűbbnek képzeltem. Nem a sál konstrukciójával volt gondom, elég egyszerű, ha egy sorban 4-szer szaporítok, akkor kialakul a háromszög alak. Az általam választott minta beillesztésével gyűlt meg a bajom. Sokáig kutakodtam online, könyvekben, mire rájöttem, hogyan tudnám megoldani. Ez másnak lehet, hogy a kisujjából jön ki, nekem meg kellett tanulnom. De a sikerélmény felbecsülhetetlen. Kb. a kisgyerek is ezt érzi szerintem amikor egyedül elkezd járni. Gyönyörű mintákat lehet kapni, de ha egyszer rákap az ember lánya a tervezésre, akkor nehéz másét követni. Meg amikor elkészítek egy más által tervezett pulcsit pl., és kiteszek róla egy képet és gratulálnak hozzá, legszívesebben továbbírányítanám őket a tervezőhöz, hiszen én csak követtem az instrukciókat, ami azt hiszem (és senkit nem szeretnék ezzel megbántani) nem nagy “wasistdas”.

Minden a fonallal kezdődött. Már megint. Bementem az helyi fonalboltba, az 1001-be. Először a színe ejtett rabul, utána a tapintása. Itt egy kép róla, hogy értsétek miről beszélek…

IMG_1720
Malabrigo Rios Frank Ochre

Azt hiszem ezek után nem kell tovább magyaráznom. Utána jött az ötlet, hogy milyen jó lenne egy vastag kendő, de hogy ellensúlyozzam a fonal vastagságát, rögtön egy egyszerű csipkemintára gondoltam. Hazavittem a fonalat és a fent említett kutatómunka után neki is láttam. A fonal, ahogy szokták mondani a nagyok, repült a tűkön. Álom volt kötni, biztos fogok még vele. Ahogyan nőtt a sál (mint a gyerek) beigazolódott, hogy jót tesz ennek a fonalnak a csipkeminta. Tehát elkészült, most mát csak a mintaírás maradt hátra, ami szintén az első kendőmintám lesz. Aztán megy a tesztelőkhöz, szerkesztőhöz és kiadom. Már alig várom. De biztos nem holnap fog megtörténni… Addig is pár kép róla (ha esetleg nem láttátok még az Instagramon)…

IMG_1780fullsizeoutput_1e17fullsizeoutput_1e13DSC_0088fullsizeoutput_1e15

Ja, és miért Nevenincs sál? Mert még nem választottam neki nevet:-)) Olyan sok ötletet kaptam az Instagramon, hogy egyelőre még alszom rá egy párat…Jobbnál jobb neveket adtak a lányok, úgyhogy lehet, hogy “Többnevű” sál lesz a neve:-))))

Úgye, jó lett?🙈

Jó munkát es stresszmentes készülődést kívánok az ünnepekre!🌲⛄️❄️