Elkezdtem horgolni…..

DSC_0096.JPG

Sokszor próbálkoztam már a horgolással és mindig úgy éreztem, hogy nem nekem talàltàk ki. Eddig. Ugyanis most, amikor rátaláltam erre ☝︎ a sapkára  a Youtub-on, eljött az az úgynevezett “rákattanás”. Annyira élveztem a készítését , hogy le sem tudtam tenni. Nagyon haladós de annyit tudni kell róla , hogy ez a minta nagyon eszi a fonalat. Ha ti is szeretnétek elkészíteni , erről a videóról könnyű lesz ➜Puff stitch hat .

DSC_0115.JPG

A szürke színű rész Cheval Blanc fonalból készült, amit már legalább 2 éve (🙈) vettem az 1001 fonalboltban. Nagyon tetszik a színe is és a tapintása is. Természetesen nem volt elég es természetesen már nem is lehet kapni belőle. Viszont találtam  másféle gyönyörűsèget, ami Phildar 3,5 névre hallgat. Eszméletlen jó színekben kaptak a lányok (szintén az 1001 fonalboltban).

fullsizeoutput_196c
Phildar 3,5

Már készül a következő sapka, amit remélem hamarosan megoszthatok Veletek!

Kellemes kretívkodást ❖

Fonalat festettem

 

IMG_1631.JPG
Legeslegelső növénnyel festett fonalam

Nagyon izgatottan vártam már a szeptember 9-i fonalfestő workshopot. Fogalmam sem volt, hogy mi fán terem a fonalfestés, főleg a növényekkel való. Leginkább a hasonló érdeklődésű emberek társaságára vágytam a legjobban. A foglalkozást a tünderi  Anna tartotta, akit valószinűleg ismertek már. Gyönyörű fonalak teremnek a kertjèben ám! Hozott nekünk minden jót, amivel elkezdhettük a festést- vadszőlőt, kökényt, aranyvesszőt, rózsaszirmot, brazilfaport es még rengeteg más mindent, amit nem bírtam megjegyezni. A natúr gyapjúfonalat már előkezelte timsóban Anna, nekünk csak meg kellett pakolni minden jóval, betekerni, es gőzölni hagyni egy jó 2 és fél, 3 óran keresztül. Az én fonalam – amit az első képen láthattok – kökénnyel, vadszőlővel, brazilfa porral es aranyvesszővel szineződőtt. Lace vastagságú, a kicsilányom már le is foglalta magának:-)

Nekem nagyon tetszik a végeredmény. Felejthetetlen élmény volt, úgy a társaság mint a festés is. Ha érdekel Titeket, Anna megint meghirdetett egy újabb workshopot –Ecoprint fonalfestés Annással 6. október 7-én. Lehet, hogy megint elmegyek…

 

Kellemes kötögetést, horgolgatást ✼

Első saját kötésmintám

Ezeket a Cheval Blanc fonalakat mar legalább száz éve megvettem a fonalboltból.  Nem tudtam, hogy mit fogok velük kezdeni, de azt igen, hogy ezeket a szineket majd kombinálni fogom. A tapintásuk sem elhanyagolható, nagyon puhák.

fullsizeoutput_178c
Audrey hat

Egy mustár szinü es egy szürke szinü gombolyagból pontosan kijött 2 darab sapka.

fullsizeoutput_17bf

Itt alkalmaztam elöször a német csavart szemfelszedést azaz German twisted cast on method  -ot és azóta zokniknál, sapkáknál, kesztyüknel, azaz ahol fontos a rugalmasság, csakis ezt használom. Ha kipróbáljátok, kíváncsi lennék a véleményetekre.

 

A kötésminta ingyenes, angolul van, de szívesen segítek, ha valahol elakadnátok esetleg. Itt talaljátok→Audrey hat

Kellemes kötögetést!

Zsuzsa
Follow my blog with Bloglovin

Nyakmelegítő készül

Sok megkezdett munkám van, többek között ez nyakmelegítő is, angolul cowl ( hátha rosszul fordítottam magyarra:-) A fonal valami álom. Utazásaim során mindig útba ejtem a helyi fonalboltot. Ennek a boltnak a nevére ( ahol ezt a fonalat beszereztem ) már nem emlékszem, de nem baj, mert nem ajánlanám senkinek – annak ellenére, hogy különleges fonalaik vannak – az eladó ( remélem nem a tulajdonos ) rettentően flegma volt, ami nem jellemző a bécsi bolti eladókra. Szóval a fonal kínai, Miya Lotus Yarn a neve. 70 % nerc !!, 20 % merino es 10 % selyem. Pihe – puha és rettentően meleg. Készítettem már belőle egy pulóvert,  April -t , Isabell Kraemer mintája alapján.

Visszatérve ehhez a nyakmelegítőhoz, nemsokára fel fogok tenni több képet is, de lehet, hogy előtte még megírom hozzá a mintát.

DSC_0125

Legyen szép napotok!♥

Follow my blog with Bloglovin

Zoknikötés

Legtöbbet zoknikat kötök mostanában. Igaz,  lassan már el kell hogy adjam őket, mert már olyan sok van, nem is tudom, hogy mikor fogom tudni elhordani őket. Egy biztos tavaly télen hordtam először saját, kézzel készült zoknit és olyan melege még sosem volt a lábamnak.

Sokszor használok  zoknikötéshez 100 %-os gyapjú fonalat a tapintasuk miatt. Sokan mondták, hogy jobb a kimondott zoknifonal ( 75 % gyapju, 25 % nylon ), mert strapabíróbb lesz a zokni. Már azt is kiprobáltam, azokból is lehet  kiváló minőségüt találni. Kedvenceim a Malabrigo Sockyarn es Coopknits zoknifonalai.

IMG_1141.JPG

IMG_1235

A kiemelt képen látható fáradt rózsaszínū zoknit saját elképzelésem alapján kötöttem, a mintaleírást megtaláljátok a Kötésminták ablakban ( fejléc felett ).

Follow my blog with Bloglovin