Brooklyn Tweed fonalak

Kedvenc fonalaim egyike az amerikai Brooklyn Tweed fonalak. Nem egészen a tapintásuk miatt, mert nem pihe-puhák, főleg nem mosás előtt, hanem a színei miatt. Nagyon kedvelem a tweed fonalakat, a Brooklyn Tweed színskálája pedig megegyezik az én ízlésemmel. Bár megfogadtam, hogy nem veszek addig fonalat, ameddig a meglévőket fel nem kötöm (ami ránézésre akár 10 évig is eltarthat majd), de van az az eset, amikor nem tudok ellenállni. Mentségemre szolgáljon, hogy általában akkor csábulok el, amikor külföldön vagyok egy fonalboltban, és tudom, hogy valami emléket haza szeretnék majd vinni, na akkor fonalat veszek. Összekötöm a kellemeset a hasznossal, legalább nem kell házhozszállítasi díjat fizetni-:)

Azt a BT fonalat amit most használok a legújabb pulóveremhez, Japánban vettem, amikor végre sikerült ellátogatnom a Walnut fonalboltba. Meglepően kis üzlet, ami persze nem meglepő ebben az országban, viszont annál rendezettebb és szebbnél szebb fonalaik vannak. Sok importált fonal van, főleg Amerikából.

Nagyon szeretem a kék színt és mivel általában farmerban vagyok, úgy gondoltam, most kötök egy kék árnyalatú pulcsit. Akkor még nem tudtam, hogy milyen lesz, én először mindig a fonalba szeretek bele, az inspirál, ahhoz találok ki ötletet, konstrukciót. Tehát ezt választottam:

BT Loft -Faded Quilt szín, 2 szálas vékony fonal

Azóta ráeszméltem, hogy megrögzött kedvelője vagyok a darabokban való kötésnek, amit a végén össsze kell varrni. Nekem nem okoz gondot az összevarrás, kimondottan kedvelem, nagyon relaxálónak tartom. Ezt azért említem, mert ha mondom valakinek, hogy én nem nagyon kedvelek körben, azaz egyben kötni valamit, akkor erre az a válasz jön általában, hogy de azt még össze is kell a végén állítani, és ahhoz már nincs türelmük, inkább félredobják, és belekezdenek egy másik projectbe. Ezt azért furcsállom, mert az egész kötés maga nagy türelmet igényel, az összeállítási része szinte már semmit. De persze tudom, ízlések és pofonok…. Én ezt a konstrukciót kedvelem, többek között azért is, mert kötés közben nem kell hurcolgatnom magammal egy polipot (szerintem így néz ki egy körben kötött pulcsi már a vége felé), bárhova vihetem magammal amit éppen kötök, hiszen pici darab pici helyet igényel-:)

Tehát lentről kezdem kötni az új pulóveremet, kör alakú nyakkivágása lesz, elöl-hátul egyszerű csavart mintával, ujjai simán kötve. A kötéspróba elkészült, a kötés is már folyik, majd mikor értékelhető képeket tudok készíteni róla, ígérem azt is megmutatom.

A kötéspróba elengedhetetlen a tervezésnél és kötésnél egyaránt

Először a háta részét nem csavart mintával akartam kötni, megkötöttem simán, aztán rájöttem, hogy teljesen más sorszámok lesznek majd így a mintában (hátul több mint elöl az eltérő minták miatt), ami esetleg megnehezítheti majd az összeillesztést majd, úgyhogy, hogy tartsam magam az egyszerűség alapelvéhez, a háta és eleje egyforma csavart mintájú lesz. Így lebontottam…..

Így gyorsabb volt…..

Ennyit arról, amin most dolgozom….Folyt. köv……

Pár képet még a többi BT fonalaimról, amikből szintén tervezek kötni a közeljövőben:

Addig is jó munkát Nektek és ha van kedvetek, kommenteljetek-:)

Hírdetés

EDY /Edinburgh Yarn Festival 2019

Márciusban Edinburgh-ben jártam a fonalfesztiválon. Voltam eddig már Berlinben, Ausztriában es Magyarországon is ilyen fesztiválon, de az edinburgh-i mindegyiket felülmúlta. Nagyon professzionálisan volt megszervezve, hatalmas területen elterülve, több helyet biztosítva az elfáradt fonalvásárlónak a pihenésre, evés-ivásra, kötögetésre … A legjobban – a fonalakon kívül – a központi találkozóhely tetszett, ahol mindenki kötött és beszélgetett egymással, meg persze kávézott és süteményeket majszolt. Ahányszor felálltam es elmentem nézelődni, visszatérvén új ülőhely után kellett nézni, de éppen ezért mindig egy másik nemzet lányával lehetett megismerkedni es beszélgetni. Magyarországról tudomásom szerint csak ketten voltunk ott, a legtöbben Amerikából, Angliából, Németországból, Svédországból, Dániából és Norvégiából jöttek, de találkoztam hölgyekkel Izlandról, Lengyelországbol is. 

57503585816__FDA49CDA-E358-41F5-A705-DB28AC6CB268

Rengeteg fonal volt – mondanom sem kell, hogy milyen nehéz volt ellenállni – de sikerült csak azokat megvenni, amelyeket előre elterveztem. Az egyik fonal a mYak-tól a baby yak lace weight mustárszínű fonal volt, a másik a Brooklyn Tweed-től, szintén lace weight és púderszínű. Stólák fognak belőlük készülni.. 

DSC_0016

Örülök, hogy jó előre lefoglaltuk a repülőjegyeket, a szállást az Airbnb-n keresztül (ami jócskán felülmúlta az elképzeléseimet) valamint a belépőket a fesztiválra. 10 órakor nyílt a vásár es azokat engedték be először akik már megvették előre a jegyeiket. Pontban 10-kor nyíltak a bejáratok és már bent is voltunk!

xAejtkhPQQ6n9dm1yLg

Két napig voltunk ott, ami azért is volt jó döntés, mert az első nap a nézelődéssel telt el, az este a mérlegeléssel, hogy vajon tényleg melyik fonalat is kellene megvenni, a második nap pedig már biztosan tudtuk, hogy melyik fonalat vesszük meg, LELKIISMERETFURDALÁS nélkül-:)

IMG_1552

Edinburgh gyönyörű, az emberek szuper kedvesek es segítőkészek, az időjárás természetesen változó, de ha megfelelően melegen öltözöl, nem érhet meglepetés. Ennivalót mindenhol könnyű találni, ha éppen nincs az embernek kedve éttterembe beülni, ott van a M&S Foodhall, ahol aztán mindeféle jót lehet talalni.

Péntek esti vacsora..

Abban már most biztos vagyok, hogy jövőre ismét elmegyek a vásárra! Azért azt sajnálom, hogy a fonalfesztiválokat körülbelül egy időben tartják, mert vágyam, hogy elmenjek a köln-i és a svájci fonalvásárra is, amiket szintén az edinburghivel egyidőben tartanak….

Búcsúzóul pár kép még a városról:

Következő alkalommal az éppen folyó munkáimról fogok írni bővebben…..

Addig is viszlát♡

Zsuzsa