
Nagyon izgatottan vártam már a szeptember 9-i fonalfestő workshopot. Fogalmam sem volt, hogy mi fán terem a fonalfestés, főleg a növényekkel való. Leginkább a hasonló érdeklődésű emberek társaságára vágytam a legjobban. A foglalkozást a tünderi Anna tartotta, akit valószinűleg ismertek már. Gyönyörű fonalak teremnek a kertjèben ám! Hozott nekünk minden jót, amivel elkezdhettük a festést- vadszőlőt, kökényt, aranyvesszőt, rózsaszirmot, brazilfaport es még rengeteg más mindent, amit nem bírtam megjegyezni. A natúr gyapjúfonalat már előkezelte timsóban Anna, nekünk csak meg kellett pakolni minden jóval, betekerni, es gőzölni hagyni egy jó 2 és fél, 3 óran keresztül. Az én fonalam – amit az első képen láthattok – kökénnyel, vadszőlővel, brazilfa porral es aranyvesszővel szineződőtt. Lace vastagságú, a kicsilányom már le is foglalta magának:-)
Nekem nagyon tetszik a végeredmény. Felejthetetlen élmény volt, úgy a társaság mint a festés is. Ha érdekel Titeket, Anna megint meghirdetett egy újabb workshopot –Ecoprint fonalfestés Annással 6. október 7-én. Lehet, hogy megint elmegyek…
Kellemes kötögetést, horgolgatást ✼