Danae kendő

Megtörtént a keresztelő. Az előző beírásomban említett Nevenincs kendő megkapta a Danae nevét. Számomra mindig nehéz a névadás. Igazábol azért, mert nem tartom fontosnak, de a mintához szükséges. Ókori görög Istennő után jött a név, természetesen megint visszanyúltam a férjem gyökereihez:-) Ő ugyanis Ciprusi – görög:-)

Közben elkészült egy második példány is a kendőből, mivel megkeresett a MYak fonalgyártó tulajdonosnője, Paola, hogy van e kedvem nekik kötni egyet a fonalaikból, mert elvinné szívesen a Vouge Knitting Live 2018-ra New Yorkba. Először nem is hittem a szemeimnek (önbecsüléshiány?) amikor olvastam a levelet, aztán persze rávágtam, hogy természetesen igen. Persze mindezt karácsony alatt es kérte hozzá a mintát is, amit én csak január, február környékén szerettem volna elkészíteni. A mintakészítés időigényes munka, sokat kell matekozni benne:-( Persze a téli szünet is elkezdődött a gyerekeknek, ami mindig nagyon melós időszak. De nem hagyhattam ki ezt a lehetőséget.

Szóval a fonalak két nap alatt megérkeztek Olaszországból. A tulajdonosnő ugyanis olasz, bár New Yorkban él. A fonalakat viszont Olaszországban készítik. Érdemes elolvasni a történetüket, igazán érdekes, vagy meghallgatni egy vele készült interjút. Izgalmas életút.

DSC_0087.JPG

Tehát átkapcsoltam gépüzemmódra és a kendőt felkötöttem 3 nap alatt. Közben a mintát is írtam, a tech editor volt olyan kedves, hogy soron kívül, karácsonykor átnézte. Szerencsére tesztelőket is könnyen találtam (féltem igazából a karácsony miatt, mert ilyenkor mindenki nagyon elfoglalt). Ja! Ezúton kérdezem Tőletek  is, ha szeretnétek nekem a jövőben tesztelni, íratkozzatok fel a csoportomban es ha adódik alkalom, akkor küldök értesítést. Vegyétek figyelembe, hogy a minták egyelőre angolul íródnak.

Ilyen lett a MYak baby yak fonalból:

Nekem ez is nagyon tetszik. Kedvenc részem a kendő alján található kis “bogyók”, amelyek pontosan egyvonalban vannak a kendőn keresztülfutó “erekkel”. Szerettem volna mindig is csipkemintás kendőt, de vastag fonalból. Szeretem az össze nem illő dolgokat:-) Igen, nem tarthattam meg, a kendő már New Yorkban van a Vogue Knitting Live Shown, amire tényleg nagyon büszke vagyok. Bárcsak ott lehetnék vele én is.:-)

Tehát a minta is kész, a tesztelésnek is vége, holnap, 2018. 01. 12-én hivatalosan is megjelenik a Ravelry-n . Hétvégéig, amíg a show tart mindenféleképpen engedményes áron lehet majd beszerezni a mintát!

fullsizeoutput_1e18
Kedvenc színemből-Malabrigo Rios Franck Ochre

Szep napokat kívanok Nektek!

Zsuzsa♡

 

Hírdetés

Nevenincs sál

Elkészült. Mindig is terveztem, hogy kötök magamnak sálat. De nem más mintáját követve, hanem a sajátomat szerettem volna megkötni. Nekiláttam. Aztán leálltam vele. Miért? Sokkal egyszerűbbnek képzeltem. Nem a sál konstrukciójával volt gondom, elég egyszerű, ha egy sorban 4-szer szaporítok, akkor kialakul a háromszög alak. Az általam választott minta beillesztésével gyűlt meg a bajom. Sokáig kutakodtam online, könyvekben, mire rájöttem, hogyan tudnám megoldani. Ez másnak lehet, hogy a kisujjából jön ki, nekem meg kellett tanulnom. De a sikerélmény felbecsülhetetlen. Kb. a kisgyerek is ezt érzi szerintem amikor egyedül elkezd járni. Gyönyörű mintákat lehet kapni, de ha egyszer rákap az ember lánya a tervezésre, akkor nehéz másét követni. Meg amikor elkészítek egy más által tervezett pulcsit pl., és kiteszek róla egy képet és gratulálnak hozzá, legszívesebben továbbírányítanám őket a tervezőhöz, hiszen én csak követtem az instrukciókat, ami azt hiszem (és senkit nem szeretnék ezzel megbántani) nem nagy “wasistdas”.

Minden a fonallal kezdődött. Már megint. Bementem az helyi fonalboltba, az 1001-be. Először a színe ejtett rabul, utána a tapintása. Itt egy kép róla, hogy értsétek miről beszélek…

IMG_1720
Malabrigo Rios Frank Ochre

Azt hiszem ezek után nem kell tovább magyaráznom. Utána jött az ötlet, hogy milyen jó lenne egy vastag kendő, de hogy ellensúlyozzam a fonal vastagságát, rögtön egy egyszerű csipkemintára gondoltam. Hazavittem a fonalat és a fent említett kutatómunka után neki is láttam. A fonal, ahogy szokták mondani a nagyok, repült a tűkön. Álom volt kötni, biztos fogok még vele. Ahogyan nőtt a sál (mint a gyerek) beigazolódott, hogy jót tesz ennek a fonalnak a csipkeminta. Tehát elkészült, most mát csak a mintaírás maradt hátra, ami szintén az első kendőmintám lesz. Aztán megy a tesztelőkhöz, szerkesztőhöz és kiadom. Már alig várom. De biztos nem holnap fog megtörténni… Addig is pár kép róla (ha esetleg nem láttátok még az Instagramon)…

IMG_1780fullsizeoutput_1e17fullsizeoutput_1e13DSC_0088fullsizeoutput_1e15

Ja, és miért Nevenincs sál? Mert még nem választottam neki nevet:-)) Olyan sok ötletet kaptam az Instagramon, hogy egyelőre még alszom rá egy párat…Jobbnál jobb neveket adtak a lányok, úgyhogy lehet, hogy “Többnevű” sál lesz a neve:-))))

Úgye, jó lett?🙈

Jó munkát es stresszmentes készülődést kívánok az ünnepekre!🌲⛄️❄️

 

Kendők

Azt hiszem visszavonhatatlanul beleszerelmesedtem a kötött kendőkbe. Valahogy úgy vagyok velük, mint ahogyan a zoknikkal voltam. Sosem gondoltam volna, hogy egyszer majd kötni akarok egyet is. Na, azóta kötöttem egy jópárat. Azt hiszem így lesz ez a sálakkal, kendőkkel is. Most lettem készen egy gyönyörűségessel. Ingyenes a minta➢Larch shawl , ha van esetleg kedvetek megkötni. Meleg szívvel ajánlom, kíváló kísérő tv-nézés mellé. Az enyém ilyen lett:

Kpc  Novomerino Dk fonalat használtam hozzá -6 gombolyaggal- amiről szintén jó véleménnyel vagyok. Sehol egy csomó, pihepuha. Az igaz, hogy 50 gramm csak kb. 107 méter, de az ára sem olyan vészes, 6,90 euro volt egy gombolyaggal. Én Bécsben vettem a Laniato fonalboltban, és még így is olcsóbb volt, mintha megrendeltem volna egyenesen Szingapúrból, annak ellenére, hogy nincs házhozszállítási díj. Ha Bécsben jártok, szerintem nézzetek be csak úgy, gyönyörű fonalaik vannak. Több tervem is van kendőkötésügyileg. Van egy pár elmentett mintám, amit egyszer, azaz minnél hamarabb szeretnék megkötni. Nézzétek csak…

Moonshadow

 

Fichu bleau

 

Age of Brass and Steam Kerchief

Gyönyörűek és ingyenes minták, úgyhogy ti is töltsétek le (persze csak, ha tetszenek) és kössük meg őket:-)

És még egy valami…Megmutatok nektek még egy sálat , ami saját tervezés, a kedvenc Malabrigo rios fonalamból. Mit mondjak, kellett hozzá egy kis kutatómunkát végeznem, mire rájöttem, hogy hogyan is illeszem be a háromszögbe azt a csipke mintát, amit választottam ehhez a konstrukcióhoz ….

IMG_0037

Hat ennyit mára és kellemes kötögetést kívánok 😘