Summer 2019 KAL – Kössünk együtt / 2019 Nyár

Meghirdettem egy közös kötést az Ravelry csoportomban, ahova szinte egész nyáron lehet majd csatlakozni.

Ezúttal nem lesz majd nyeremény, viszont a mintát, amit erre az alkalomra fogtok majd választani, 50%-kal olcsóbban lehet majd megvenni. Semmilyen kikötés nincsen, kivéve persze, hogy az általam tervezett mintával lehet csak csatlakozni a csoporthoz. Ez a közös kötés a nyárra való tekintettel kis projektek kötéséről szól, hiszen ki szeretne magával cipelni hatalmas, meleg pulcsikat a nyaralásra mondjuk. Ilyenkor találom praktikusnak egy pár zokni, egy szép sapka vagy akár egy sál megkötését. Lehet csatlakozni az angol nyelvű illetve a magyar nyelvű csoporthoz is, de mindkettőben az adott nyelven lenne illendő társalogni:-) Ha a magyar nyelvű csapatba jöttök, akkor is vegyétek figyelembe, hogy a minták angol nyelven íródtak! Ez ne rémítsen el senkit, bármiben segítek!

Tehát.. elsőre a Sana socks mintámat választottam. Ajándékként kötöm, viszem majd magammal Ciprusra a sógornőmnek. Nem tudok szebb ajándékot elképzelni, mint az általam kézzel készített ajándék.

Sana zokni

Most kék színben kötöm, ez az egyik kedvenc szine Andrinak-:) A fonal amit hozzá használok Lana Grossa tweed zoknifonal:

Lana Grossa Tweed

Már a pár második felénél tartok, július 9-re készen kell hogy legyenek!

Gyertek, kössünk együtt, ismerjük meg egymást:-)

Hírdetés

Kendők

Azt hiszem visszavonhatatlanul beleszerelmesedtem a kötött kendőkbe. Valahogy úgy vagyok velük, mint ahogyan a zoknikkal voltam. Sosem gondoltam volna, hogy egyszer majd kötni akarok egyet is. Na, azóta kötöttem egy jópárat. Azt hiszem így lesz ez a sálakkal, kendőkkel is. Most lettem készen egy gyönyörűségessel. Ingyenes a minta➢Larch shawl , ha van esetleg kedvetek megkötni. Meleg szívvel ajánlom, kíváló kísérő tv-nézés mellé. Az enyém ilyen lett:

Kpc  Novomerino Dk fonalat használtam hozzá -6 gombolyaggal- amiről szintén jó véleménnyel vagyok. Sehol egy csomó, pihepuha. Az igaz, hogy 50 gramm csak kb. 107 méter, de az ára sem olyan vészes, 6,90 euro volt egy gombolyaggal. Én Bécsben vettem a Laniato fonalboltban, és még így is olcsóbb volt, mintha megrendeltem volna egyenesen Szingapúrból, annak ellenére, hogy nincs házhozszállítási díj. Ha Bécsben jártok, szerintem nézzetek be csak úgy, gyönyörű fonalaik vannak. Több tervem is van kendőkötésügyileg. Van egy pár elmentett mintám, amit egyszer, azaz minnél hamarabb szeretnék megkötni. Nézzétek csak…

Moonshadow

 

Fichu bleau

 

Age of Brass and Steam Kerchief

Gyönyörűek és ingyenes minták, úgyhogy ti is töltsétek le (persze csak, ha tetszenek) és kössük meg őket:-)

És még egy valami…Megmutatok nektek még egy sálat , ami saját tervezés, a kedvenc Malabrigo rios fonalamból. Mit mondjak, kellett hozzá egy kis kutatómunkát végeznem, mire rájöttem, hogy hogyan is illeszem be a háromszögbe azt a csipke mintát, amit választottam ehhez a konstrukcióhoz ….

IMG_0037

Hat ennyit mára és kellemes kötögetést kívánok 😘

 

 

 

 

 

 

 

Nyakmelegítő készül

Sok megkezdett munkám van, többek között ez nyakmelegítő is, angolul cowl ( hátha rosszul fordítottam magyarra:-) A fonal valami álom. Utazásaim során mindig útba ejtem a helyi fonalboltot. Ennek a boltnak a nevére ( ahol ezt a fonalat beszereztem ) már nem emlékszem, de nem baj, mert nem ajánlanám senkinek – annak ellenére, hogy különleges fonalaik vannak – az eladó ( remélem nem a tulajdonos ) rettentően flegma volt, ami nem jellemző a bécsi bolti eladókra. Szóval a fonal kínai, Miya Lotus Yarn a neve. 70 % nerc !!, 20 % merino es 10 % selyem. Pihe – puha és rettentően meleg. Készítettem már belőle egy pulóvert,  April -t , Isabell Kraemer mintája alapján.

Visszatérve ehhez a nyakmelegítőhoz, nemsokára fel fogok tenni több képet is, de lehet, hogy előtte még megírom hozzá a mintát.

DSC_0125

Legyen szép napotok!♥

Follow my blog with Bloglovin